Belváros Önkormányzata megújította a Régi posta utcát. A beruházás a Régi posta utca Apáczai Csere János utca és Aranykéz utca közötti szakaszának, valamint a Galamb utca, illetve az Aranykéz utca kereszteződéseiben a műszakilag kapcsolódó területek faltól-falig történő megújítását foglalta magában. Cél volt a Régi posta utca felújítása, a forgalomtechnikai kialakítás, valamint a vízelvezetés felülvizsgálata, az Apáczai Csere János utca felé eső teresedés parkosítása, új parkolók kijelölése, és a Hermész-kút áthelyezése a megújuló teresedésbe. A munkálatok 2024. szeptember 9-én kezdődtek és 2025. október 16-ig tartottak.
A beruházást megelőző kialakítás
A Régi posta utca az északi Belváros északi részén helyezkedik el. Nevét az itt működött postahivatalról kapta. Az utca – Váci utcai kapcsolódása révén – igen frekventált területen fekszik. A Dunára nyíló, Apáczai Csere János utca felé eső teresedése korábban parkolóként funkcionált. A viszonylag kevés berendezési tárgy heterogén képet mutatott, stílusukban, színeikben nem voltak összhangban egymással.
A környéken lezajlott építkezés szállítási útvonalaként megjelölt Régi posta utca állapota jelentősen leromlott. A gyalogosfelület és az útpálya is aszfalt burkolatú volt. Az utcában hulladékgyűjtők, parkolásgátló elemek, kandeláberek voltak megtalálhatók, padok, ülőfelületek nem voltak. A közvilágítás berendezései vegyes megjelenésűek voltak. Az Apáczai Csere János utcához közel eső szakaszon kétkarú, világosszürke, fém kandeláberek, a Galamb utca és Aranykéz utca között átfeszítéseken belógatott lámpatestekkel volt biztosított a közvilágítás.
Az utcában található hulladékgyűjtők parkolásgátló oszlopokra és forgalomirányítási táblára erősített, műanyag, zöld színű típusok voltak. A területen korábban nem volt zöldfelület.
Megújítási koncepció
A beruházás célja a környezetminőség javítása, a rendezett, biztonságos és akadálymentes közlekedési felületek megteremtése, a zöldfelületi arány növelése fa ülőfelületű zöldfelületekkel, illetve a növénykazettákba és burkolatba ültetett tervezetten 10 darab fával, tervezetten huzalosan kialakított zöldfallal. Új utcabútorokat és kerékpártámaszokat létesítettünk annak érdekében, hogy egy újabb, a pihenésre, rekreációra alkalmas pontot teremtsünk a Belvárosban élők és az idelátogatók számára.
Az utca keleti szakaszán a Váci utcáról befolyó sétálóutcai burkolat megmaradt. Az átépítés során a gépjárműforgalmú felületek gránit burkolattal épültek át, az útpálya az Apáczai Csere János utca felé teljesen a járda szintjébe emelkedett.
A teresedésből a parkolóállásokat az utca szakaszára áthelyeztük, a helyükön gyalogosforgalmú kis park jött létre, íves, kiemelt mészkő támfallal körülvett, fa ülőfelületű zöldfelületekkel, illetve a növénykazettákba és burkolatba ültetett 10 darab fával.
A növénykazetták támfalainak gördeszkázás elleni védelmére olyan fémelemeket terveztünk, amelyek egyben gátolják az elheveredést is.
Tekintettel az utca védett övezet zóna jellegére, abból adódó kis forgalmára, átalakult a terület forgalomtechnikai kialakítása is. A beruházás soron új közvilágítási kandelábereket helyeztünk ki.
A közterület megújításához kapcsolódóan, a Régi posta u. 4. szám alatti műemléki társasház tűzfal-helyreállítása is megtörtént, valamint huzalos rendszerre futtatott zöldfalat is létesítettünk itt.
Új burkolatok, új elemek
Az útpálya és a parkolók, valamint a járdák és a teresedés díszburkolatot kaptak. A járdákat szürkés‐vöröses‐barnás trentói porfír, az útpálya felületét pedig kiselemes, szürke színű természetes gránit burkolatból alakítottuk ki.
Minden útfelület keresztezéshez taktilis burkolatot építettünk az arculathoz illeszkedő, kontrasztos megjelenésű, természetes mészkőelemekből, ezáltal jól érzékelhető a gyengénlátók számára.
A teresedés burkolatában kiskockakővel megjelenítettük a hajdan itt állt Rondella körvonalát is, valamint emléktáblát is elhelyeztünk. A Régi posta utca 2. számú épület tűzfalára a restaurálást követően, eredeti helyére visszahelyeztük a Rondella emléktábláját.
Elhelyeztünk egy bronz makettet is, mészkő tömbkőre helyezve. A makett a középkori Pestet ábrázolja, Braille-írással is feltüntetve rajta a legfontosabb információkat.
A Váci utca torkolatából elbontott Hermész-kút a teresedés nyugati részére helyeztük át, további vizes elemként a kúttól délre ivókutat telepítettünk.
A Régi posta utcában a vízelvezetés a korábbihoz hasonló módon víznyelőkkel valósult meg. A burkolatok lejtési viszonyait úgy határoztuk meg, hogy a felületek természetes módon, a lehető legrövidebb idő alatt vízmentesek legyenek. Az épületektől az útpálya felé lejtettünk.
Zöldfelületek
A zöldfelületek létrehozásakor kiemelten fontos szempont volt az ökologikus kialakítás és a jó fenntarthatóság. Ebben a teresedésben korábban nem volt zöldterület, a beruházásnak köszönhetően azonban ezen a részen 121,4 m2 értékes zöldfelület jött létre.
A Régi posta utca nyugati szakaszán található teresedésben a felszín alatti közművek helyzete 10 darab fa elültetését tette lehetővé.
A fák lombtömege által adott árnyéknak és a leveleiken elpárologtatott víznek köszönhetően sokkal kellemesebb és élhetőbb mikroklímát varázsolnak a városi környezetbe.
A térre kifejezetten klímafákat telepítettünk, melyek kiváló várostűrők, alkalmazkodnak a szélsőséges klímához, tolerálják az extrém magas hőmérsékletingadozást, alacsony a csapadékigényük és ellenállóak a betegségekkel szemben. Hosszú élettartamúak és a hosszantartó, egészséges, gyakran nagyobb lombkoronájukkal, sokkal hosszabb ideig tudják kifejteni az ökoszisztéma szolgáltatásaikat, ami az egyik legfontosabb kritérium a városfásításnál. Ez fokozza a por és szennyeződés megkötését, a megtermelt oxigén mennyiségét, a hűtést és a párologtatást is. Annak érdekében, hogy évszakonként minél változatosabb legyen a növénykoncepció, a teresedés megjelenése, a fafajokat váltakozva telepítjük, azt elkerülve, hogy egymás mellett ugyanaz a faj jelenjen meg.
A közművek hálózata és védőtávolságaik miatt a burkolatba ültetett fák esetében (5 db) Stockholm Faültetési Rendszert alkalmaztunk és életfeltételeiknek megteremtésére, valamint hosszú távú fenntartásuk érdekében gyökérmenedzsment- és öntözőrendszert építettünk ki. Törzsüket egyedi fatörzsvédő kaloda védi a kerékpárok odatámasztása vagy a kutyák vizelete okozta sérülésektől.
Ezek a fák megfelelő gyökérmenedzsment-rendszerrel, a csapadékvíz bevezetésének lehetőségével kiegészítve jelentős mennyiségű vizet tudnak helyben tartani, így csökkentve a csatornahálózat terhelését nagyobb záporok esetén. A gyökérmenedzsment-rendszerek ugyanakkor azt is biztosítják, hogy egy adott fa hosszú távon is megfelelő környezetben tudjon növekedni és kibírja azt a stresszt, amit a városi környezet okoz.
A kiemelt növénykazettákba ültetett fáknál (5 db) hagyományos ültető- és automata öntözőrendszert alkalmaztunk. Az öntözőrendszer lényege, hogy az öntözés földbe telepített rendszer segítségével automatikusan, előre meghatározott program szerint valósuljon meg. Esőérzékelővel is összekapcsoltuk, hogy csapadékos időben fölöslegesen ne történjen locsolás.
Az öntözéshez szükséges vízmennyiséget ökológikus öntözési megoldásként öntözőszivattyú segítségével egy ciszternából biztosítjuk, amit 77 méter talpmélységű fúrt kútból nyerünk, és ha szükséges, hálózati vízzel töltünk fel.
A Régi posta utca és az Apáczai Csere János utca által közrefogott közterület cserje és magas fű felületeinek öntözése csepegtető rendszerrel történik.
A zöldfelületek, a cserje‐ és évelőágyak, a talajtakarók és díszfüvek tervezésekor szem előtt tartottuk, hogy a szelektált fajok, fajták várostűrése magas legyen, fenntartási igénye viszonylag alacsony. Változatos fajösszetételű, de egyben harmonikus megjelenésű, adaptív társulások létrehozása volt a cél.
A kiemelt növénykazettákban 100%-os talajcserét végeztünk, és termőfölddel töltöttük fel.
A beruházás keretein belül a Régi posta utca 4. szám alatti műemléki épület Duna irányába eső tűzfalhomlokzatának a helyreállítása, zöldfelülettel történő befuttatása is megvalósult a vertikális növényfelületek növelése érdekében, közel 75 m2-en.
Az épületállag megóvásának érdekében a közvetlenül a tűzfalra futtatás helyett, huzalos szerkezetre futtatott megoldást alkalmaztunk a zöldfal kialakítása során. A távtartók segítenek megfelelő távolságot tartani a faltól, így a telepítendő kúszónövények nem tesznek kárt a falban. A tűzfal lábazata előtt lehetőség volt zöldfelület létesítésére, melybe borostyánt és japán futóloncot ültettünk.
Megújuló közvilágítás
A Régi posta utca elején a teresedést új, önálló közvilágítással láttuk el. Új alacsony fénypontú kandelábereket helyeztünk ki, két acél kandeláberen pedig karcserét végeztünk: a hajlított karok helyére egyenes kar, az első oszlopra dupla kar, a második oszlopra pedig az út felé néző egyes kar került. A Galamb utca és Aranykéz utca között átfeszítéseken belógatott lámpatestekkel biztosított a közvilágítás. Az átfeszített lámpafejeket modern, energiatakarékos LED-fényforrással ellátott lámpafejekre cseréltük.
Forgalomtechnika
A Régi posta utca parkolószáma nem változott, a Régi posta utca területére továbbra is csak engedéllyel, kerékpárral és taxival lehet behajtani. Kerékpárral mindkét irányba járható. A megújítás során átépült az útpálya és a járda, az egész utca a járda szintjére emelkedett és természetes kőburkolatot kapott.
A Régi posta utca a Galamb utcától északra az Aranykéz utca felé, míg a Galamb utcától délre az Apáczai Csere János utca irányába lett egyirányú, így biztosítva, hogy továbbra is csak engedéllyel rendelkezők hajthassanak be a területre. A kerékpározás az egész utcában ellenirányban is lehetséges, melyet kerékpáros piktogramok is jelölnek. A Régi posta utca 2. szám előtt megszűnt a rendezetlen parkolóterület, ahol sokan szabálytalanul várakoztak és helyette egy közösségi tér kialakítása történt fákkal, szökőkúttal és zöldfelületekkel.
A teresedés vonalában az utca mindkét oldalán párhuzamos parkolóhelyeket alakítottunk ki, valamint a Régi posta utca 5–9. számú házak előtti területen is. A felújítás utáni szabályos parkolóhelyek száma ugyanannyi maradt ezáltal, mint amennyi a felújítás előtt is volt.
Mozgáskorlátozottak számára a Galamb utcával szemben 2 db párhuzamos férőhelyet alakítottunk ki, ezzel a mozgáskorlátozott parkolóhelyek száma változatlan maradt.
Az egész utcában 30 km/h sebességkorlátozás lépett életbe.
Utcabútorok
A hulladékgyűjtő edények acéllemezből készültek, kiemelhető, tisztítható, horganyzott gyűjtőedénnyel.
A kutya higiéniás szemétgyűjtők hajlított acéllemezből készültek, kiemelhető, tisztítható, horganyzott gyűjtőedénnyel, a hulladék kategóriájára utaló perforált piktogrammal az oldalán.
A burkolatba telepítendő fák tövének védelmét faveremrácsok biztosítják és egyedi fatörzsvédő kalodát is kihelyeztünk, amely magasságából adódóan akadályozza a kerékpárok kikötését.
A támfalak gördeszkázás elleni védelmére olyan fém elemeket terveztünk, amelyek a növénykazettán történő elheveredést is gátolják.
A növénykazetták fala változó szélességű, mészkő tömbkő elemekből készült, kezelt akác ülőfelülettel, egyedi rögzítéssel, elheveredésgátló elemekkel kiegészítve.
Hermész-kút: egy alsó medencéből, annak közepén posztamensen álló bronz szoborból áll, a négyszögletes posztamens négy oldalán pedig egy-egy halfejes bronz vízköpő található. A kút, a Régi posta utca és a Váci utcai csomópontjából való áthelyezése után is megtartotta eredeti formáját, de gépészete korszerű, vízvisszaforgatásos díszkúttá alakult. A vízköpőkből így nem ivóvíz, hanem takarékos módon keringtetett szűrt víz folyik ki.
A teresedésre rozsdamentes kültéri ivókutat is kihelyeztünk, kutyaitatóval.
Egyedileg tervezett, hajlított acélcsőből készült kerékpártámaszokat az Apáczai Csere János utca felőli térrészen telepítettünk a kerületben sok helyen már alkalmazott módon.
A téren 3 db, a tér szélén pedig 1 db új térfigyelő kamerát telepítettünk, melyeket a kerületben meglévő kamerarendszerbe kapcsoltunk.
A Régi posta utcában állt Rondella - Történelmi kitekintés
Pest számtalan történeti értéket rejt, melyek nyomát a mai napig fellelhetjük. Már a XI-XII. században fontos révátkelőhely és piacközpont volt. Az első városfala a XIII. század elején épült, az általánosságban ismert „Kiskörút vonalában húzódott”-tól eltérően csak egy kisebb, mintegy 23 hektáros területet határolt le, nagyobbrészt a mai északi Belvárosban. Ennek félköríves nyomvonala feltételezhetően a mai Városház utca mentén haladt a Ferenciek teréig, onnan a Károlyi, a Reáltanoda, illetve az Irányi utca mentén futott le egészen a Dunáig.
A várfal egyenes szakaszait egy-egy torony védte. A falak teljesen körülvették a várost, azaz a Duna felé is álltak védművek. A városnak összesen 12 rondellája és 3 kapuja volt, a mai Régi posta és az Apáczai Csere János utca sarkán is állt egy bástyatorony, amelynek alapjait még Zsigmond király emeltette. 3 kapuja: Hatvani, Kecskeméti és Váci kapu. A 17. századtól még egy negyedik, ideiglenes kaput is építettek a déli részhez, Vizi vagy Újkapu néven. Az északi nagy rondellát „párták tagolták, alul pedig az északi ágyúállásokban folyamatosan tüzelhettek a folyó felé”. A Duna felől nagy vízi rondellákkal védték a falat mindkét végén.
A városfal az 1780-as évekig érintetlenül fenn állt a bástyáival és a kapuival. Ekkor bontották el a kapukat, illetve utcákat nyitottak a falszakaszok átvágásával. A falnak azon szakaszai, melyek telekhatáron álltak, vagy tűzfalként kapcsolódtak épületekhez, megúszták a bontást. Ennek köszönhető, hogy mind a mai napig több helyen is láthatók részei a belső udvarokban.
A város lakosságának növekedése és fejlődése miatt 1787-1789 között engedélyt kaptak az északi rondella és Váci kapu lebontására is, majd lassan az egész fal és a többi rondella is a pusztítás, lebontás sorsára jutott. A város kulturális élete azonban fejlődésnek indult, így menekült meg a Régi posta utcában állt rondella is.
A Duna-parti rondellából induló városfal a Régi posta utca végén egykor állott un. Színházi rondellába futott, mely korábban katonai raktárként működött és túlnyomórészt üresen állt. Ez az építmény a mai Régi posta utca 2. helyén állt. Az üres falai között az 1770-es évek elején egy német színházigazgató, Bemer Félix állandó német nyelvű színházat alakíttatott ki, hiszen a pesti polgárság gyakorlatilag teljesen német nyelvű volt ekkor. Így alakult meg az első pesti színház, melyet 1774. augusztus 14-én Pauersbach „Az indián özvegy” című darabjával nyitották meg. Később játszottak itt németek és magyarok, sőt rácok is, és színpadra lépett Déryné és Katona József is. (Forrás: Budapest romantikája: A Rondella Színház szomorú története; Magyar Színháztörténet (Akadémiai Kiadó, Budapest 1990) I. kötet).
A köralakú építmény nem volt nagy, mindösszesen 500 néző fért el benne, és különösen világos sem volt, mert a vastag falakon csak felül voltak keskeny ablakok, ami logikus is egy védelemre szolgáló építménynél. A világítást olajmécsesekkel biztosították, és a szellőzést is igen nehezen lehetett megoldani. Ami miatt mégis alkalmas volt színháznak, az a kivételesen jó akusztikája, több koncert és opera is felcsendült a falak között, így például Haydn és Mozart darabjai.
A színház, mivel eredetileg nem annak épült, így kialakításánál fogva alkalmatlan volt a reprezentatív, társadalmi eseménnyé váló színházba járás igényének, ezért egyre kevesebben látogatták, valamint a pesti polgárok művészi igényét kiszolgáló társulat is új helyre költözött, az 1812-ben megnyílt 3500 férőhelyes új Királyi Városi Színházba, a mai Vörösmarty térre. Mivel ez a színház is német nyelvű volt, ezért az általánosan használt neve a Német Színház lett.
1813-ban még kisebb felújításokat hajtottak végre a Színházi rondellán, majd magyar darabokat játszottak, de a Szépítő Bizottság 1814-ben elárvereztette az épületet, a színi társulat egy része vándorútra indult, a berendezést pedig ellopták vagy kiárusították. A körbástyát 1815 végén lebontották, jóformán semmi sem maradt belőle, néhány jelentéktelen falrészlet került elő a későbbi építkezések alkalmával. Ezzel több mint 20 évre állandó magyar színház nélkül maradt Pest, a magyar színház csak 1837-ben nyílt meg a mai Astoriánál.
Az első pesti színház emlékét a Régi posta utcában a 4. számú ház falán fehér márvány emléktábla őrzi, melyet 1929-ben Maugsch Gyula alkotott. Az emléktábla a lebontott rondellát és a görögkeleti templomot ábrázolja. Szövege:
Itt állott
a RONDELLA néven ismert bástyatorony,
melyet a hagyomány szerint még
ZSIGMOND KIRÁLY (1387-1437)
emeltetett a város védelmére.
Ebben talált hajlékot és
az első pesti magyarnyelvű színielőadást
itt tartotta 1790. október 27-én
a Kelemen László igazgatása alatt álló első
„NEMZETI MAGYAR SZÍNJÁTSZÓTÁRSASÁG”,
a nemzeti eszményekért küzdő színművészet
hányatott sorsú megteremtője.
A rondellát 1815-ben,
a város fejlesztése érdekében lebontották.
A Régi posta utca a nevét a XIX. század elején itt működött régi postaépület után kapta, 1837-ben.
Észrevétele, kérdése van?
Amennyiben a beruházással kapcsolatban észrevétele van, kérjük, jelezze a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen vagy a +36 1 428 0425-ös telefonszámon.