Többfunkciós sportközpont a Vadász utcában

Kiemelt kormányzati beruházásként jött létre a Podmaniczky Frigyes tér szomszédságában, a Vadász utca 30. alatt található ingatlan újraépítésével Budapest új, minden igényt kielégítő kortárs sportközpontja.

 

Eddig kerületi uszoda híján a Belvárosban tanuló diákok a Margitszigeten működő Hajós Alfréd uszodába jártak úszásoktatásra. Belváros Önkormányzata ezért az igények felmérését követően egy sportközpont létrehozása mellett döntött. Alapvető gondolat volt, hogy a létesítmény minden szintjén valódi közösségi épületként szolgálja az odalátogatókat, számos sportágnak helyet adva. A kerületi lakosok, a kerületben dolgozók szabadidős sportolása, pihenése, és egyéb közösségi rendezvények rendezése mellett a környező iskolák testnevelési foglalkozásai számára tér biztosítása is a megfogalmazott célok között szerepelt.

Az V. kerületi Molnár utca 9. sz. alatt korábban működött tanuszoda már évtizedekkel ezelőtt bezárt műszaki okok miatt, majd az épületet 2015-ben lebontották. Belváros Önkormányzata a Vadász utcai sportközpont létrehozásával ezt a több mint húsz éve fennálló a hiányt kívánta pótolni a lakosság elvárásainak megfelelően és a kormány által megfogalmazott célkitűzéssel egyetértve: minden gyermek, még az általános iskola befejezését megelőzően tanulhasson meg úszni, illetve, hogy minden budapesti kerület, járás rendelkezzen úszásoktatásra alkalmas fedett létesítménnyel.

A komplexum az alapfunkcióin túl kiemelt figyelmet fordít az egészségmegőrzésre, valamint a felnőttek sportolással és a szabadidő aktív eltöltésével kapcsolatos igényeit is magas szinten kívánja kielégíteni. Belváros-Lipótvárosban jelentős az időskorúak száma és aránya, így természetesen fokozott figyelmet szentelnek az idős emberek életminőségének megőrzésére is

A létesítmény az elhelyezkedésénél és méreteinél, valamint kis kapacitása miatt is a sportoktatást és a szabadidő sportot, de nem a versenysportot szolgálja. A lényeg, hogy mindenki lehetőséget találjon az aktív szabadidő eltöltésre, itt, a Belvárosban is. A sportközpont épülete tehát meglehetősen széles rétegeket ér el hiánypótló funkciójával.

Elhelyezkedés

A spotközpont helyszíne a Kiskörúton belül, a Podmaniczky tér és Szabadság tér közvetlen közelében a Vadász utca 30. szám alatt van. A Báthory utca–Hold utca–Nagysándor József utca–Vadász utca tömbben, a Vadász utca nyugati oldalán, a Báthory utca és a Nagysándor József utcák közötti szakaszon található az új sportközpont.

Az épület baloldali szomszédja (Vadász utca 28.) újonnan épült – földszint+ötszintes – apartman-lakóház. A jobb oldalon (Vadász utca 32.) múlt századforduló környékén épült – földszint+kétszintes – lakóház áll. Az utca nagyon keskeny, szélessége alig haladja meg a 9 métert, illetve légtérarányaiból fakadóan a nap csak korlátozottan süt az épületekre.

Megközelítés

Az épület városban elfoglalt pozíciójából fakadóan szinte mindenfajta közösségi közlekedési eszközzel (metró, villamos, troli, autóbusz) könnyedén megközelíthető, de a meglévő Szabadság téri mélygarázs mellett, az 500 m-es körzetben épülő kerületi mélygarázsok is be tudják fogadni az adott esetben gépkocsival érkezőket.

A 2020-ban felújított, egyirányú Vadász utca forgalmi iránya megfordult, megközelíteni a Bank utca felől lehet, elhagyni pedig legközelebb a Báthory utcához érve lehet. A Vadász utcában 20 fából álló fasort is telepítettünk, ezáltal lényegesen változott az utca képe. A meglévő kiemelt szegélyek megszűntek, ezáltal az útpálya szintje majdnem a járda szintjéig megemelkedett, akadálymentessé vált. Bár a gépjárműforgalom az utcában megmaradt, a homlokzattól homlokzatig történő felújítás miatt a közlekedés alapvetően kedvezővé vált a gyalogosforgalom számára is. Kerékpártárolókat a Vadász utca 30. szám alatti épület előtt, illetve a Vadász utca Podmaniczky tér felőli végére helyeztünk ki.

Zöld-ház

Belváros Önkormányzatának kifejezett szándéka volt már a sportközpont tervezésekor, hogy az épület alacsony energiafelhasználású „zöld-ház” legyen: saját termálkúttal, illetve a tetőre telepített napelem-parkkal, nagyobb zöldfelületekkel is rendelkezzen. Az energiahatékonyság fontos szerepet játszik, az ökológiai lábnyom csökkentése is cél volt.

A hónapokig tartó fúrási munkálatok után 800 méter mélyen termálvizet találtak, ami fürdőzésre, fűtésre, és vízmelegítésre is alkalmas. Emellett közepes-magas oldott ásványianyag-tartalmú, hidrogén-karbonátos és a vízhozama 400-500 liter/perc-re becsülhető. A víz hőfoka 57-58 Celsius és elképzelhető, hogy gyógyvízzé minősíthetik.

 

Felépítés

A Vadász utca alig több mint kilenc méter széles, ezért az épületet csak szűk időszakban éri a természetes napfény, emiatt egy különleges megoldással – kettős homlokzattal – tervezték meg az épületet. A homlokzatot három és fél méterrel beljebb tolták. A valódi front elé kifeszített hullámokkal díszített fém-üveg szerkezet egyfelől a kötelező földrengés elleni előírásoknak megfelelő merevséget adja, másfelől az épület teljes magasságában végigfutó fényudvart hoz létre. A homlokzat üvegezése a tetősíkon is felfordul, így a természetes fény akadálytalanul tud bejutni e köztes tér segítségével a pincétől a legfelső szintig. A dupla homlokzat jót tesz a ház energiahatékonyságának, szigeteli a zajokat és nem utolsósorban ebben a köztes térrészben többemeletnyi falat lehet megmászni.

 

A multifunkciós jelleg miatt a létesítmény kortalanul használható, fitnesztől a falmászáson át az uszodáig.

A földszinten a közösségi terek, a térszínt alatt a „vizes sport” és szabadidős funkciók, a földszint felett a „száraz sport” és szabadidős funkciók kaptak helyet az épületben.

A bejárati térsor tulajdonképpen az utcai élet beltéri folytatása a recepció kontrollja mellett. Az üzemeltetők és az Önkormányzat között kötött szerződés garantálja a földszinti terület túlnyomó (a közlekedő területeket leszámítva) részének közhasználatú kialakítását. Olyan közösségi tér alakult itt ki, ahol az egymás bevárása mellett, meg lehet ismerni, hogy milyen lehetőségek várnak az épületen belül a látogatóra. Az egybenyitható terek terek a legkülönbözőbb közösségi rendezvények, események megtartására teszik alkalmassá a földszintet: az utcaszinten a két rendezvényteremmel alkalmas a sportközpont kisebb koncertek, kiállítások, irodalmi események mellett szalagavató bál, nyugdíjas találkozó és akár esküvő rendezésére is

Vizessport-funkciók: úszómedence, tanmedence, wellness rész, öltözők.

A négypályás úszómedence a biztos úszóknak készült, a galériásan kialakított medencetérben pedig egy 80 cm mély medence segíti az úszni nem tudók oktatását. Az úszás mellett egy wellness rész várja a relaxálni vágyókat, szaunával, jakuzzival és termálmedencével.

 

Szárazsport-funkciók: tornaterem, vegyes rendeltetésű termek, fitneszterem, falmászó tér, öltözők, masszázs szoba, szertár.

 

Kisebb - nagyobb terek biztosítanak lehetőséget a teremsportok kedvelőinek. A teljes szintet elfoglaló kosárlabdaterem mellett két összenyitható kisebb helyiségben lehet jógázni, aerobik és táncórákat tartani. Az épület legfelső szintjén a kondicionáló termek látogatóit várják a különböző izomzatokat megmozgató speciális gépek, berendezések. A terem egy nyitott belső udvarra néz, ahonnan egy lépcsővel a tetőteraszra is fel lehet jutni, gyönyörködni a panorámába, élvezni a belvárosi tetők barátságos hangulatát.