Hild tér és környéke megújítása

Belváros Önkormányzata több, mint egy évig tartó egyeztetés után 2021. október elsejétől átveszi a Fővárosi Önkormányzattól a Hild tér üzemeltetési feladatait.

Ezt követően egy gyors felújítást végzünk a téren, hogy az minél hamarabb használhatóvá váljon a belvárosiak számára. Mindeközben elkezdtük megtervezni a tér teljes felújítását is, hogy olyan magas színvonalat tudjunk kialakítani, amit például a Károlyi-kertben, a Honvéd téren, az Olimpia parkban vagy az Erzsébet téri játszótéren.

Az újratervezés során számítunk minden érdeklődő, környéken élő, illetve a játszótérre járó gyerekek és szüleik, pedagógusaik, nagyszülőik véleményére, javaslatára is.

Amennyiben a Hild tér megújításával kapcsolatban észrevétele, kérdése vagy javaslata van, kérjük, küldje meg a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címre vagy jelezze a +36 1 428 0425-ös telefonszámon. A lehetőségekhez képest igyekszünk minden javaslatot megfontolni, beépíteni a tervezésbe.

Reméljük, hogy intézkedéseinkkel és a tervezett beruházással rövidesen az Önök megelégedésére is szolgálunk. 

Belváros-Lipótváros Városfejlesztő Kft.

Budapest, 2021. szeptember 17.